KIVItelezők

Makkai Ferenc és Kati

Az Úr már tekeresinek "metszett fel a tenyerében", hiszen a tábor indulása óta feleségemmel, Katival együtt szervezem, vezetem az alsótekeresi táboroztatást. Munkámban több táborvezető is támogat. Bódi László és Szabados Márk az Újszász utcában kollégáim, akik több év óta partnereim a tekeresi táborteremtésben. Turóczi Gábor barátom a Száva utcai gimnázium tagozatvezetője, jobb kezem, akkor is, ha kétbalkezesnek érzem magam.

A Hit Gyülekezetének 27 éve vagyok aktív tagja. Tanárként majdnem negyedszázada koptatom a katedrát (és a gyerekek szürkeállományát) a Bornemisza Péter Gimnázium Újszász utcai iskolájában. Három gyermekem közül kettő aktív Kivi állapotban (röpképességüket próbálgatják,nem tudván, hogy a Kivi röpképtelen madár) van, és segíti a gyerekek táboroztatását.

Meseszerű kis kaland táboraimban igyekszem a legvadabb elképzelést is megvalósítani, hogy a gyerekek szuperhősnek érezzék magukat, és sok élménnyel térjenek haza. Túlélő táboraimban pedig a nagyobb korosztálynak szeretnénk felejthetetlen élményeket nyújtani.


Szabados Márk

2010 óta vagyok a Tekeresi táborokban KIVItelező személy többnyire Bódi László égisze alatt. Makkai Ferenccel közösen 2013-ban csináltunk együtt egy Focitábort Tekeresen, majd 2016-ban újra megrendezésre került egy Focitábor Feri főkivi felügyelete alatt, de önállóan ténykedhettem. Ezután tavaly is megrendezésre került a Virtuóz tábor és Idén az a megtiszteltetés ért, hogy 2 tábort is vihetek a Bibliát és a Virtuózt is. Nagy megtiszteltetés tábort vezetni és nagy felelősség is. 3 gyermekemmel itthon gyakorlok sokat és igyekszem a táborozó gyerekeknek is olyan élményeket nyújtani, mint a gyermekimnek. Ja igen van EGY feleségem és HÁROM gyermekem, akik már táboroztak szintén sokat. Remélem idén is tudunk a Kivikkel a gyerekeknek értékeket átadni és élményekkel gazdagítani a nyarat!


Rimay Zoé

Matematikusként élem mindennapjaimat, utazásokkal tarkítva az amúgy sem unalmas munkámat. Szerencsére nyáron még én is szabadságra megyek, de csak kereken 100 kilométerrel arrébb: Alsótekeresnél jobb helyen nem igazán lehet eltöltelni ezeket a napokat. Nagy tapasztalatom van kisebb, de még inkább nagyobb gyerekekkel (és kivikkel) való együtt táborozásban, különféle önvédelmi harcművészetek tanításában, valamint egyesek szerint a minyon nyelvet is folyékonyan beszélem...

Utóirat: Lábbeli hordása a tábor teljes területén szigorúan kötelezően ajánlott.


Janocha Niki

  • Sziasztok,
  • Niki vagyok.
  • Költöző madár.
  • Kivi évben számolva körülbelül 100 éves..
  • De persze ezt letagadom, ha rákérdeztek.
  • Szeretek táborozni, táboroztatni, szervezkedni, nevettetni.
  • Első körben szerintem elég, ha ennyit tudtok rólam,
  • Tekeresen úgy is kiderül ki vagyok/kik vagytok.
  • Makkai Feri bácsi táboraiban találtok rám.

Men Sovanara

  • Én vagyok a Sovanara,
  • Tekeresre megyek odahaza.
  • Tekeres a nyári othonom,
  • Szerintem nektek is, gondolom.
  • Élvezem a az életet.
  • Tekeresen így megy ez!
  • Szeretek veletek lenni,
  • Szeretek veletek nevetni.
  • Értem mi a jó móka,
  • Határokon belül dalolva.
  • Mindig első a gyerek,
  • Család centrikusnak megy ez.
  • Konyha van a szívemben,
  • Ha zug vacsi kell...
  • TEKERESEN KERESHETSZ

Tóth Olivér

Olivér vagyok (bár lehet néhányan csak David Luiz-ként emlékeztek rám), ez lesz az ötödik nyaram kiviként.

Általában a Biblia és a Túlélő táborokban tevékenykedem, hogy mikor mit csinálok éppen, az nagyon változó. Voltam már Sir Lancelot, Camelot lovagja, Dr. Tantál Dezső őrült tudós, a magyar szuperkatona megalkotója, de előfordult az is, hogy a Fáraó megbízásából egész Egyiptom élelmezését kellett megszerveznem a nagy éhínség beállta előtt. Ha éppen nem egy birodalom gazdasági ügyeit intézem, akkor az ENSZ képviseletében vagyok békefenntartó a fordulatos, és meglepetésekkel teli tekeresi számháborúban, vagy a vidámpark információs pultjában ücsörgök vörös szakállú barátom társaságában, kedvező hitelkonstrukciókat és dizájnos klubkártyákat kínálgatva gyerekeknek, ha van szabadidőm, jégkrémet eszem.

Biztos vagyok benne, hogy az idei nyár is tele lesz kreatív alkotásokkal, bár nehéz megmondani előre, hogy a spanyolviaszt vagy az angolteát találjuk majd fel előbb, de az biztos, hogy mindent német precizitással kivitelezünk.


Jelfi Dorka

A kedvenc évszakom a nyár. És hogy miért? Természetesen azért mert akkor van TEKERES! Egész évben türelmetlenül várom mikor nyitja meg újra kapuit a tábor. 10 éve jártam először Tekeresen, mint táborozó és egyből magával ragadott a hely, azóta már KIVI-ként töltöm ott a nyaraimat. Számomra Tekeres olyan, mint egy második otthon, egy kis sziget ahol az ember csak boldog lehet, de ha felül az iskolabuszra és tudja, hogy most nem a strandra mennek máris honvágya van és nem hiszi el, hogy ez a kaland is ilyen gyorsan véget ér. De ha haza is kell menni néha az emlékek mindig ott lesznek, hisz felejthetetlenek a programok és az ott kötött barátságok és természtesen a sok nevetés. Remélem nyáron találkozunk!



Kollár Abigél

Idén már 5. éve, hogy a KIVIK boldog csapatához tartozom, és egyre jobban élvezem! 😊 Évközben pedig egyetemen tanulok, a Szent Pál Akadémia első éves hallgatójaként. Mivel napjaim jelentős részét kitölti a zene, az éneklés és a hangszerek - a Virtuóz táborban leszek fellelhető! ;)


Unyi Roberta

Roberta vagyok (bár sokan csak úgy ismernek, Robci:) ), és idén lesz a 6. éve, hogy Veletek, kedves gyerekek, táborozhatok és kergethetem az álmaim, na meg titeket, Tekeresen. Egészen 4.-es korom óta nem telt el úgy nyár -és idén sem lesz ez másképp-, hogy ne lettem volna egy-két hetet lent, hiszen bizony minden nyáron van ott valami csoda-dolog.

Hogy még mit lehet rólam tudni? Szeretem az embereket, leginkább a gyerekeket, szeretem a természetet, az állatokat, (ezért is tanulok nagy lelkesen az Eltén, hogy egyszer majd biológia-kémia tanár legyek), szeretem amikor tudunk egymásra odafigyelni, változni, szeretem ahogy "látom rajtad Jézus arcát", szeretem amikor barátságok alakulnak és válnak életreszólóvá, nagyon szeretek zenélni, játszani, nevetni, mosolyogni... Szóval szeretem Tekerest. :)

Remélem ott leszel Te is, aki ezt most olvasod és találkozunk!


Badinszky Bence

Ciao!

Badinszky Bence vagyok, ​'​15-ben végeztem a ​BPG-ben, majd egyetemre mentem ​továbbtanulni gazdaságinformatikát. Hobbim a gitározás és természetesen a foci, emellett nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, Ti vagytok a szívem egyik csücske! 2016-ban kezdtem el Tekeresen KIVI-skedni, és nagyon megtetszett ez az egész! Minden eddigi tábor felejthetetlen volt, főképp miattatok! A nyári KIVI-ség mellett egyébként Budapesten oviban is szolgálok.

Remélem találkozunk!